Archívum

2010-es híreink


 

 
110 éves a 42-es villamos - galéria
 

Elkészült az eseményről szóló galériánk, a kiállítás anyaga is letölthető (4,9 MB).

2010. dec. 09.

 
3465 Angyalföldön
 

 

A szemfülesebb fényképészek már bizonyára észrevették, hogy Angyalföldön a 3468-as kocsi helyett a 3465-ös pályaszámú UV áll. A csere oka, hogy a két, gyűjteményünkbe azonosan illeszkedő jármű közül az utóbbi villamos lényegesen jobb műszaki állapotban van. A szállítást a BKV végezte, támogatásukért hálásak vagyunk.

A 3465 üzembehelyezése hamarosan megtörténik, lelkes csapatunk a gyengeáramú tesztelést az utastéri világítás vizsgálatával már megkezdte. A kocsi a következő évben az előzetes tervek szerint esztétikai jellegű felújításon esik át.

2010. nov. 19.

 
110 éves a 42-es villamos
 

A 42-es villamosvonal megnyitásának 110 éves évfordulója alkalmából 2010. november 14-én, vasárnap 10 és 15 óra között a megszokott TW6000-es kocsik helyett UV szerelvények közlekednek. A kocsik belsejében egy az Egyesületünk által összeállított kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők. Várunk mindenkit szeretettel!

2010. nov. 12.

 
Kamaraerdei Villamos Kavalkád
 

A BKV Zrt. október 2-án, szombaton tartja a Kamaraerdei Villamos Kavalkád rendezvényét. Nosztalgiajáratok, kiállított járművek, Unimog, és egy meglepetés jármű várják az érdeklődőket.

Bővebb információ: http://www.bkv.hu/hu/kozlemenyek/kamaraerdei_villamos_kavalkad

2010. szep. 29.

 
Debreceni szakcsoport alakult
 

Örömmel jelentjük be, hogy a Magyar Villamosvasút-történeti Egyesület új szakcsoporttal bővült. 2010. szeptember 28-a óta a Debreceni Villamos Barátok Társasága a MaViTE szakcsoportjaként működik. A DVBT 2007 óta számos rendezvény szervezésével, magas színvonalú kiadványok készítésben való közreműködéssel szerzett magának hírnevet. Munkájuk eredményeként tekinthető meg a DKV telephelyén egy kiváló és gazdag gyűjtemény a magyar villamosközlekedés történeti emlékeiből. Elkötelezett munkájukat a jövőben is folytatják, immár a MaViTE debreceni szakcsoportjaként.

Honlap: http://www.villamosbaratok.hu

2010. szep. 29.

 
1303 megtekinthető a Troli Nyílt Nap keretében!
 

 

Nem kis részben a Troli üzemegység dolgozóitól kapott segítségnek köszönhetően a 1303 psz. KCSV5 villamos alkalmassá vált arra, hogy megmutathassuk a nagyközönségnek - azaz Nektek - is, amelyre a 2010. szeptember 25-én megrendezendő Troli Nyílt Nap alkalmából kerül sor.

A villamos a Hungária kocsiszín előtti Sport utcában lesz megtekinthető a rendezvény ideje alatt (9-17 óráig), amelyet a Troligarázsból induló különjárati trolibuszok is érintenek - oda és vissza is.

Szeretettel várunk minden villamosbarátot és érdeklődőt!

2010. szep. 21.

 
Programajánlatunk: Trolis nyílt nap
 

A rendezvényen Egyesületünk is részt vesz, gyere Te is!

2010. szep. 10.

 
Kulturális Örökség Napjai - 2010
 

A BKV Zrt. a Kulturális Örökség Napjai európai rendezvénysorozat keretében 2010. szeptember 18-19. hétvégéjén nyílt napot rendez többek között Ferencváros és Baross kocsiszínekben. A helyszíneket villamos nosztalgiajáratok kötik össze. Részletes nyitva tartások és bővebb információ: http://www.bkv.hu/hu/kozlemenyek/kulturalis_orokseg_napjai_2010

2010. szep. 17.

 
Budai barangolás villamossal - UV-túra Kamaraerdőig
 

A BKV Zrt. idei harmadik UV-túráját szervezi meg 2010. augusztus 22-én, vasárnap. Útvonal és program:

Stadionok - Bécsi út - Török utca - Moszkva tér - János kórházi hurokvégállomás - Városmajor - Fogaskerekű vasút telephelylátogatás - Moszkva tér - Alkotás utca - Fehérvári út - Rózsavölgy - Kamaraerdő - Budafok kocsiszín teleplátogatás - Fehérvári út - Petőfi híd - Mester utca - Orczy tér - Kőbányai út - Fehér út - Bosnyák tér

Gyülekező: 9.40-kor a Stadionok villamos megállóhely Egressy út felöli oldalán, a középső vágány mellett. A programon való részvétel feltétele az előzetes regisztráció (turizmus@bkv.hu), valamint az adott napra érvényes 24 órás menetjegy előre történő megvásárlása, melynek ára: 1550 Ft.

Bővebb információ:

>> http://www.bkv.hu/hu/kozlemenyek/budai_barangolas <<

2010. aug. 18.

 
Programajánló: "Együtt 100 évesek vagyunk!"
 

A Libegő működésének negyvenedik, a Gyermekvasút működésének hatvanadik évfordulója alkalmából 2010. augusztus 20-án 10.00 - 17.00 óra között a János-hegyen, a Libegő felső állomásánál "Együtt 100 évesek vagyunk!" címmel rendezvényt szervez a BKV Zrt. és a Gyermekvasút.

Az egész napos program során változatos színpadi programokkal, fellépőkkel várják a kedves érdeklődőket. A gyerekeknek többek között ugrálóvárral, kvízjátékkal kedveskednek, de a család többi tagját is további érdekes programok várják.

A nap folyamán lehetőség nyílik vezetett túrán való részvételre is.

Kicsiknek:

  • Gyülekező: 10:00 Libegő felső állomása
  • Útvonal: Libegő - Normafa - Libegő (4,5 km - 1,5 óra)
  • Szint: lefele 60 m, felfele 80 m

Nagyoknak:

  • Gyülekező: 10:00 Libegő felső állomása
  • Útvonal: Libegő - Virágos-völgy - Csacsi rét - Normafa - Libegő (7 km - 2 óra)
  • Szint: lefele 220 m, felfele 260 m

>> Klikk ide: A rendezvény hivatalos értesítője <<

Minden kedves érdeklődőt várnak e különleges születésnapi rendezvényre!

2010. aug. 14.

 

 
Megmozdultunk: KCSV5 - 1303
 

Kedves Érdeklődők, jelentősen kibővítettük a 1303 felújításáról szóló galériánkat. Örömmel jelentjük, hogy a kocsi elindult!

2010. júl. 16.

 

 
Kispest Retro Plusz 2010
 

A KMO-val együttműködve az idén másodszor is részt vettünk a Kispest Retro városünnepen. Elkészült az erről szóló galériánk.

2010. júl. 16.

 

 
Új galériát nyitottunk: KCSV5 - 1303
 

Kedves Érdeklődők, új galériát nyitottunk, melyben képekkel, hírekkel jelentkezünk a 1303 pályaszámú KCSV5 villamos felújításáról. Elkészültünk a kocsi járműlapjával is.

2010. máj. 5. - jún. 12.

 
Segítse Ön is adója 1%-ával régi villamosok megmentését!
 

 

A Magyar Villamosvasút-történeti Egyesület villamosjárművek felkutatásával, felújításával foglalkozik. Az érdeklődők részére szakmai kiállításokat, valamint nosztalgia- és különmeneteket is szervezünk.

A 2010-es évben is folytatjuk értékmegőrző, műszaki-kulturális tevékenységünket,
kérjük, segítse Egyesületünket, támogassa a MaViTÉ-t adója 1%-val!

Kérjük, töltse le
a sima rendelkező nyilatkozatot,
vagy
a rendelkező nyilatkozatot üres egyházi 1% felajánló lappal együtt
Egyesületünk adataival (PDF).

Felajánlását előre is hálásan köszönjük!

Magyar Villamosvasút-történeti Egyesület
adószámunk: 18252666-1-43

2010. jan. 24.

 
Elkészült galéria: UV-val érkezik a Mikulás
 

Kedves Résztvevők, Érdeklődők, elkészült a 2009-es "UV-val érkezik a Mikulás" különmenetről készült galériánk.

2010. feb. 12.

 
Megvesszük a 1303 pályaszámú villamost
 

Tisztelt / Kedves Villamosbarátok!

Mint bizonyára tudjátok, a BKV a közelmúltban értékesítésre felkínálta a 1303 pályaszámú KCSV5-ös villamost, és a jármű történeti értékének tisztelete miatt kikötötte, hogy az új tulajdonosnak meg kell őriznie az utókor számára. A 1303 pályaszámú villamos Magyarország első szaggatós vezérlésű villamosa, amely típusból mindössze egyetlen példány készült, így műszaki-történeti érdekessége igen jelentős.

Egyesületünk, eleget téve a felénk irányuló társadalmi elvárásnak, jelezte múzeális megőrzési szándékát a BKV felé, majd vételi ajánlatot tett. A decemberben és januárban folytatott tárgyalások eredményre vezettek, a BKV elismerve történeti tevékenységünket a mi ajánlatunkat fogadta el, mivel - a jármű december végi szakmai megtekintése után - az üzemképessé tételét is vállaltuk az elkövetkezendő két év alatt.

Jelenleg a vételár első részletének előteremtésén dolgozunk, valamint folyik a kocsi alapos állapotfelmérése is. A villamosbarátoknak jó hír, hogy eddig nem fedeztünk fel olyan sérülést, amely jelentősen nehezítené a munkát (pl. kábelek átvágása), viszont bizonyos berendezések, jellemzően kontaktorok és kapcsolók nagy mennyiségben hiányoznak a kocsiból.

Miután sokan kíváncsiak lehettek rá, szervezzük annak a lehetőségét is, hogy megtekinthessétek a 1303-ast, de ebben türelmet kérünk, ilyen hideg időben nem, de várhatóan is csak a nyáron kerül majd rá sor.

A kocsival kapcsolatos hírekért figyeljétek honlapunkat!

2010. feb. 3.

 
Megújult galéria: Búcsúzik az UV a várostól
 

Kedves Résztvevők, Érdeklődők, megújult a 2007-es "Búcsúzik az UV a várostól" különmenetről készült galériánk.

2010. jan. 24.

 

 

Honlapunk megtekintéséhez IE 6, Mozilla Firefox 1.0.7, vagy újabb verziójú böngésző és minimum 800x600-as felbontás ajánlott.
© Magyar Villamosvasút-történeti Egyesület, 2004-2009. Minden jog fenntartva.