UV-val érkezik a Mikulás - különmenet (2009. dec. 05.)

A Tatra és Hannoveri villamosokkal teljesített különmeneteink után itt volt az ideje, hogy ismét a jó öreg UV típussal járjuk be a várost. 2009. december 5-én megtartott rendezvényünkön nem is volt kérdéses, hogy velük kelünk útra.

Mivel ezek a kocsik Zugló kocsiszínben laknak, a különmenet pedig a Határ úti végállomásról indult, a kocsiszíni menetben már egy korábbi különmenetünkről ismerős helyszínt is érintettünk.

Kőbánya-Hízlaló ismét
 

Első fotómegállónk a Gubacsi úti végállomásnál volt, itt már jártunk a Tátrás különmenetünknél is. Nem véletlen, hogy nem kanyarodtunk rögtön az 52-es vonalára, el kellett engednünk egy 21-es és egy 52-es villamost is, hogy fotómegállásainkkal ne tartsuk fel a forgalmi kocsikat.

Utastájékoztatás táblával és élőszóban: ez nem forgalmi járat
 

A meglepetés ezután következett: Ferencváros kocsiszínből két Muki tehervillamos is érkezett, a fotósok legnagyobb örömére. Ugyanis a BKV Forgalomirányítási Főosztálya éppen erre a napra tervezett velük vonalbejárást, sikerült az útvonalainkat úgy egyeztetni, hogy egy darabon elkísérhessenek minket.

Meglepetésre várva UV és Mukik együttállása
 

A helybéliek között is feltűnést keltett, amint ezekkel a szokatlan járművekkel a Károly utcai megállóba értünk, ahonnét a budapesti hálózat jelenlegi legdélebbi pontja felé haladtunk tovább.

UV a megállóban, a Mukik a háttérben centiznek egy faág mellett Pacsirtatelep (baloldalt a 3885+3888 szerelvény, jobbra a 7061-es, mögötte a 7038-as Muki pózol)
 

Sörgyár nem szerepelt az eredeti tervekben, azonban egy teherautó, amely a Gubacsi úton kidöntött egy felsővezeték-tartó oszlopot, megrongálva a felsővezetéket, többnapos vágányzárat okozva, keresztülhúzta számításainkat. Kerülőútként csak a 3-as majd 37-es vonal jöhetett szóba, hogy eljussunk a Keleti pályaudvarhoz. Így viszont egy újabb, ritkán használt vágánykapcsolatot használhattunk a Salgótarjáni útról a Fiumei útra fordulva.

Sörgyár, szerencsére nem a FEFE a cél 29Y
 

A Festetich utcában a Mukik kicsit többet vártak, elengedtek egy forgalmi kocsit, hogy a Vágóhídon ne tartsuk fel a forgalmat.

Mukivillamosok a Festetich utcában Ha már itt jártunk, nem lehetett kihagyni a fotogén oszlopokat sem
 

A vágóhídi végállomást épp csak érintettük, indultunk is tovább.

Sűrű a forgalom szombaton is
 

Nem sokkal az átadás után már ki is próbálhattuk a vadonatúj, műfű borítású pályát a Mester utcában.

Az új pályarész Fotósok fotója
Visszatekintés a 7061-ből: még megvan az UV is :-)
 

A menet - most mukikkal elől - a Könyves Kálmán körútra fordult, és az 1-es és 14-es vonalon jutott el Angyalföld kocsiszínbe...

Erzsébet királyné útja, irány a híd
 

...ahol a Mikulás a résztvevőket egy kiadós telephelylátogatással ajándékozta meg. A kocsiszín dolgozói lelkesen vezették körbe az érdeklődőket, és válaszoltak kérdéseikre is.

A különmeneti szerelvényünk Angyalföldön Eligazítás
UV Angyalföld kocsiszínben beáll az aknás vágányra
 

Működés közben láthattuk a kocsimosót, villamosunkat pedig alul-felül szemügyre vehettük az akna és a pódium segítségével.

Tisztul a Tátra Minden irányból szakmai szemmel
 

Az angyalföldi remízlátogatás után a 14-es vonalon mentünk tovább, a Szilágyi út menti "metrópályán" a hálózat valaha volt legészakibb pontjára, Káposztásmegyerre. Kísérőinknek, a Mukiknak búcsút intettünk, ők Rákospalota felé folytatták útjukat, mi pedig az Árpád hídon át Budára mentünk.

Ez még nem EV, de nem is Alstom Huh, befér mind egyszerre a forgalmi hármas-Tátrák elé
A különmenet érkezése Káposztásmegyerre
 

A 17-es villamosok ma még a Margit híd budai hídfőjéig közlekednek, remélhetőleg itt néhány éven belül meghosszabbodik a vonal dél felé. Ennek hiányában a mi túránk is itt ért véget, ekkorra már be is sötétedett.

Vigyázat, csalunk! Nem a hurokban fordultunk
 

Köszönjük minden utasunknak a részvételt, reméljük, mindenki jól érezte magát!

Köszönet illeti a BKV Zrt. Angyalföld kocsiszíni munkatársait az önzetlen segítségért és szíves vendéglátásért, valamint köszönjük a forgalomirányítási dolgozóknak is, hogy mellénk szegődve érdekesebbé tették számunkra ezt az amúgyis különleges napot.

Kérjük, hogy támogassák Egyesületünket adójuk 1%-ával (adószámunk: 18252666-1-43),
hogy folytathassuk villamosaink megújítását 2010-ben is!

Kérjük, töltse le
a sima rendelkező nyilatkozatot,
vagy
a rendelkező nyilatkozatot üres egyházi 1% felajánló lappal együtt
Egyesületünk adataival (PDF).

Szöveg: Báti András, Túri Dániel
Fotók: Báti András, Soltész Tamás, Túri Dániel

2010. február