A 3722 / 1200 újjászületése (2011. június -)

Bármely fotó jól jöhet, ha olyan részletet árul el, amely segít minket a korhű felújításban, ezért ha valakinek van régi képe a Bengálikról, kérjük, ossza meg velünk ()!
 
Segítő kezeket is várunk a továbbiakhoz, jelentkezni a Budapesti Villamosbarát Klub vezetőjénél lehet, gyertek minél többen!
 
Adományokat és adó 1% felajánlásokat szívesen vesszük a folytatáshoz. Adószámunk: 18252666-1-43.

 

Egyesületünk még 2008-ban vásárolta meg Szegedről a két vezetőállásos, tízajtós Bengáli prototípusát, és akkor még csak arra volt módunk, hogy a kocsi budapesti tárolását megszervezzük. A MÁV Északi Járműjavító megszűntével tudtuk, hogy az ott lévő villamosoknak is költöznie kell, de a MÁV jóvoltából még maradhattunk másfél évet. Ez nekünk is kapóra jött, mert a 1303-mal egyszerre nem akartunk egy újabb nagy projektbe kezdeni. Közben a BKV-val folytattunk tárgyalásokat, aminek eredményeképpen a kocsi felújítását is megkezdhettük, méghozzá Baross kocsiszínben.

Mozgatásra általában a hógép szolgált erőforrásként. (2011.07.23.) Később kiderült, Tátrával sem lehetetlen összecsatolni. (2011.11.26.)
 

Ahogy az lenni szokott, először egy nagytakarítás következett. A rengeteg munkát csak úgy tudtuk koordinálni, hogy párhuzamosan végezzük. Néha anyagra, szerszámra vagy épp emberre várva egyik-másik megállt, majd újraindult. Éppen ezért a fényképes beszámolónk sem mindig követi a kronológiai sorrendet, ne lepődjetek meg, ha ugrálunk kicsit az időben.


 

1. fejezet: Tetőmunkák

A május végi beszállítás után sokáig a 1303-as kocsival foglalkoztunk, hogy a nyár közepére, majd végül a nyár végére tervezett kiállításon teljes pompájában ragyoghasson. Addig a Baross kocsiszín vezetőivel átbeszéltük a munkavégzés szabályait, lehetőségeit. A Bengálinak végül 2011. június 25-én álltunk neki.

A kocsit végignézve megállapíthattuk, hogy a jármű teteje egészen jó állapotban van, a lemezek nem sérültek, nem lyukasak, ezért ott kezdtük a kocsi rozsdamentesítését. A másik ok az volt, hogy a Bengáli viszonylag egyszerű jószág, így a próbákhoz hamar elengedhetetlen lesz szedőt engedni, amihez már értelemszerűen fent kell lennie az áramszedőnek is. Ami pedig előkészített tetőt igényel, nem akartunk már szedő mellett festeni.

B és C tetőrészek megcsiszolva. (2011.06.25.) Lekerül az ellenállás is. (2011.07.23.)
 

Augusztus elejére készült el a tető rozsdamentesítése, a fiúk utána az áramszedő rendbetételével foglalkoztak (csiszolás és alapozó festés). Barossos kollégák hívták fel a figyelmünket arra, hogy a szedő nem vészesen, de egy kicsit lötyög, újra kellene perselyezni, ezért új bronzperselyeket gyártattunk a segítségükkel megmért illesztésekhez.

Helyén az új persely. (2011.10.15.) Szedő összerakva. (2011.10.15.)
 

Eközben szorgalmasan festegettük Bengálink tetejét is, a nem látható részeken a tervezett több rétegből az első fehéret nagyjából nyár végére kapta meg.

Az első réteg, a rozsdamaró. (2011.07.23.) Krisztián Zsolti nagyszerű munkát végzett. (2011.10.22.)
 
A tető belülről nincs rossz állapotban. (2011.10.29.)
 

tovább a következő oldalra